olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2011. július 16., szombat

Szany: Oszlopon őrzik a cigányzenészek emlékét

Szany - Az elhunyt cigányzenészek előtt hajtottak fejet a hétvégén Szanyban. Tiszteletükre emlékoszlopot állítottak, melyen név szerint is emlékeznek a muzsikosokra. Szanyban az 1900-as évek elején jelent meg az első cigányzenész.

A helyi cigányzenészek tiszteletére emlékoszlopot állítottak Szanyban a hétvégén. A szanyi cigány kisebbségi önkormányzat, azon belül is Greznár Zoltán elnök volt a kezdeményező. Olyan nevek szerepelnek a templom melletti téren elhelyezett emlékművön, mint Horváth Károly, id. Greznár Zoltán, Nyári Béla, id. Bakos Sándor. Greznár Zoltán és zenekarának tagjai az utolsó művelői a nagy hírű rábaközi cigányzenének.



A rábaközi és a szanyi cigányzenének, elődeinknek, a zenészeknek szerettünk volna méltó emléket állítani – mondta a Kisalföldnek Greznár Zoltán. – Annak idején nem volt olyan mulatság, amelyen ne hangzott volna fel a magyar nóta, a muzsika. Mára ez sajnos megváltozott. Igaz, bennünket rendszeresen hívnak fellépni, nemcsak a szűkebb hazánkban, a Rábaközben, de az egész országban és gyakran megfordulunk külföldön is.

A szanyi cigányzenészek jó szívvel emlegetik ma is tanítóikat, a néhai prímásokat: Horváth Károlyt, Nyári Bélát, id. Greznár Zoltánt, id. Bakos Sándor. – Bakos Sándor a nagyapánk volt. Nagy tudású muzsikus, aki nagyon sok zenészt tanított – jegyezte meg Greznár Zoltán.

A szombaton felállított emlékművön tábla őrzi a cigányzenészek neveit. Amint Grzenár Zoltán fogalmazott: az országban eddig talán csak Dankó Pistának volt emlékműve a cigányzenészek közül. – Most már örök időkre megmarad a szanyi névsor. Ennyivel tartoztunk elődeinknek – tette hozzá.

A szombati ünnepségen a szanyi kisebbségi önkormányzat elnöke köszönetet mondott a helyi és a megyei önkormányzatnak, hogy támogatták az emlékoszlop felállítását. Köszöntötte a zenészek rokonait, leszármazottait. Emlékeztetett rá, hogy valamikor csak Szanyban öt-hat cigányzenekar működött. A zenészek megbecsült, elismert lakói voltak a községnek.

– Mi, utódok ápoljuk eleink hagyományait, próbálunk méltóak lenni örökségünkhöz – fogalmazott Greznár Zoltán. – Igyekszünk megfelelő utánpótlást is nevelni, és arra törekszünk, hogy ne haljon ki a műfaj.
Az emlékoszlop avatásán Töreki Imre, a szanyi Bokréta néptáncegyüttes vezetője beszélt a cigányzene múltjáról. Mint kiderült, Bakos Sándor, a dinasztiaalapító a XX. század elején telepedett le a faluban. Valóban nagy tudású, minden hangszeren kiválóan játszó muzsikus volt. Töreki Imre megemlítette még a prímások sorában Horváth Buri Károlyt, Csonka Gyuri Gyulát, illetve a Greznár családot, amely szintén elismert zenészeket nevelt és nevel.

– Több zenekar is játszott annak idején Szanyban – mondta a Kisalföldnek Töreki Imre. – A muzsikusok próbáltak ebből megélni, de sokan kénytelenek voltak más munkát is keresni. Akkoriban ismert fogalom volt köztük a rizikózás. Ez azt jelentette, hogy búcsúkor vagy más mulatságon odamentek az asztalokhoz, aztán vagy kaptak pénzt, vagy nem. Sokszor semmi sem, vagy csak alig járt nekik fizetség. Szerencsére Szanyban ma is kiváló banda muzsikál, és a Bokrétával együttműködve kölcsönösen segítjük egymást. A szanyi cigányzenészek emlékoszlopát a szombati ünnepség végén Tóth Imre helyi plébános áldotta meg.

Kedves Olvasóim!

Amikor ez az esemény történt, a Cigányzenész-lap még gondolatban sem volt.

Kutakodom, hátha találok valamit, ami örömmel tölt el mindannyiunkat.
Elnézést kérek azért, ha nem mindig az aktualitás szerint tudom feltenni a híreket, remélem hamarosan lesznek örvendetes friss híreink is.
Nagyon nagy szeretettel csinálom
Szabó Piroska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése