olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2011. július 4., hétfő

100 Tagú Cigányzenekarral zenél Szabó Ádám

A Csillag születik tizenkilenc éves versenyzőjét szívesen bevenné a Magyar Örökség-díjas zenekar – olvasható a Blikk [1]ben. "Ádám tehetséges fiatalember. Már a próbán kiderült, hogy jó füle van a zenéhez, és jó technikája van. A jövőben szívesen fellépünk vele" – nyilatkozta Rigó Sándor, a zenekar elnöke. "Ez most komoly? A romák a világ legjobb zenészei. Életre szóló élmény volt számomra, hogy velük zenélhettem. Ha hívnak, akkor az első szóra megyek" – lelkesedett Szabó Ádám.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése