Elnémultak a cigányzenészek, nem szól a nóta

Csorna - Farkas Elek néhány héttel ezelőtti halálával elment az utolsó csornai cigányzenész is. Az egykor jó hírű bandákról, prímásokról: Lázár Misiről, Rezes Misiről, Farkas Gézáról, Dönci bácsiról, azaz Tatatóvárosi Cserfői Kopri Csecse Ödönről, na meg a Korona és a Krausz kávéházakról szól most a történet.

„Régi nóta, híres nóta elfeledve, / Régi cigány, híres cigány eltemetve. / Nincs ki húzza, nincs ki járja, más a nóta, / A világ is más azóta, más azóta" – írta magyar nótájában Szomory. A régi nóta ugyan még nincs elfeledve Csornán, fel-felhangzik itt-ott, de az utolsó „régi" cigányt néhány hete temették. Farkas Elek cimbalmos – Káró bácsi fia – a híres Dönci bácsi bandájának tagja volt.

Nagy zenekarok,művész muzsikusok
A nyugdíjas szabómester, Nyári Tibor nemrégen az artézi kúthoz fűződő emlékeit elevenítette meg a Kisalföldnek. Most – mint maga is zenész család fia – a csornai cigányzene múltját idézi fel. Nagy zenekarokról, csodálatos művészekről, Lázár Misiről, Rezes Misiről, Cserfői Ödönről mesélt.

Cserfői Ödön zenekara 1948-ból: A cimbalomnál Farkas Elek, hegedűvel a kezében áll a prímás, a nagybőgőnél Nyári Gyula.

Történetei az azóta nyoma sincs Koronában, a ma már kínaiakat szolgáló Erzsébet kávéházban, a Krausz kávéház fényes termeiben, a Zöldfában játszódnak.

Farkas Géza, Lázár Misi, Rezes Misi
– A II. világháború előtt négy banda játszott Csornán – gondolt vissza hetven évvel ezelőttre Nyári Tibor. – Nagy tudású, a zenéhez értő, elegáns úriember volt valamennyi cigányzenész. Az igazi nagy zenekar Farkas Gézáé volt az Erzsébet kávéházban. Oda a község értelmisége járt, orvosok, ügyvédek. Géza bácsi aztán 1940-ben Sopronba költözött, haláláig ott muzsikált. A másik híres zenekar Lázár Misié volt a Koronában. Rezes Farkas Mihály az egykori Csiszár vendéglőben játszott, a csornai parasztemberek igencsak kedvelt muzsikusa volt. A Bakonyi-féle banda pedig a Krausz kávéházban húzta. Bakonyi Dezső nagy kottista volt, a zenekarában jóformán csak testvérek játszottak. Ezeken kívül aztán lehetett még cigányzenére mulatni a Rasztovits és az Orbán vendéglőben és a vasúti restiben is. Igazán virágkorát a cigányzene a háború előtti években élte. Mindennaposak voltak a mulatságok, a Korona kerthelyisége például megyeszerte híres volt.

Az egykori, jó hírű csornai Korona vendéglő.

Jelentős állomása volt a csornai cigányzene történetének 1948. Ekkor érkezett meg a városba a híres cigányprímás, Tatatóvárosi Cserfői Kopri Csecse Ödön. A Koronában muzsikált, akik hallották, egyetértenek: művészi szinten.

– Özvegy keresztanyámat vette el feleségül, úgyhogy jól ismertem Dönci bácsit – emlékezett Nyári Tibor. – Az emberekhez nagyon értett, minden vendéget megénekeltetett, akik aztán a pénzt sem sajnálták tőle. Hatalmas repertoárja volt, nem tudtak tőle olyan nótát, operettet vagy bármilyen zeneszámot kérni, amit ne tudott volna eljátszani. Az ő zenekarában játszott Farkas Elek is, aki néhány héttel ezelőtti haláláig az utolsó csornai cigányzenész volt. Nagy tudású cimbalmos, a zenéhez csodálatos érzékkel rendelkezett.

Nyári Tibor

Tibi bácsi azt is elárulta, hogy a muzsikus apák drákói szigorral nevelték az utánpótlást. Nem volt csavargás, gyakorolniuk kellett a fiúknak. Elek bácsi később úgy vélekedett, megérte a szigor. Az 1970-es években aztán egyre kisebb lett az igény a cigányzenére. A Koronában, Zöldfában azért még minden este felcsendült a nóta, de érezhetően halódott a műfaj.

– Az utolsó prímás Csornán Horváth Rudolf volt, ő az 1970-es években jött a városba. Dönci bácsit váltotta. A vendéglősök néhány év múlva arra hivatkoztak, hogy nem tudják eltartani a zenekarokat. Az 1980-as években aztán elnémultak a hegedűk, Rudi bá-
csiék nyugdíjba vonultak. A hangszerek már csak alkalomszerűen szólaltak meg néha-néha. Sajnálom, hogy így történt, mert a magyar történelem, a magyar kultúra része a cigányzene – gondolkodott el Nyári Tibor.

A fiatalok csak tanulhattak tőlük
Németh Sándor 1965-ben lépett a város „zenei színpadára", ő már az „új hullámot" képviselte. Jó szívvel emlékezik vissza a cigányzenészekre, akik a fiatalokban nem a konkurenciát látták, hanem a kollégákat.

– Barátsággal álltak mellénk a régi, híres muzsikusok – mondta Németh Sándor. – Valóban úriemberek voltak, akiktől mi is tanultuk a viselkedést. Nagy kár, hogy ma már nyomuk sincs a városban. Néptáncban a Rábaköznek van Lengyel házaspárja, Töreki Imréje, Schwarzkopf Gyulája, de népzenében és cigányzenében csak kevesen, akik a hagyományt ápolják. Én feladatomnak tekintem, hogy őket támogassam. És mivel a vendéglők a zenekarokat nem tudják eltartani, központi támogatás kellene. Meggyőződésem, ha lehetőséget kapnának a muzsikálásra, előbb-utóbb a vendégek is visszatérnének a cigányzenéhez.

Gombás István és Gombás Sándor, a „koronás" vendéglősök nyugvóhelye a Szent Antal-temetőben.