olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2011. július 21., csütörtök

Ifj. Erdélyi Ignác, művésznevén Erdélyi Náci (Szeged, 1845. november 22. – Budapest, 1893. július 6.) cigányzenész, prímás, nótaszerző.




Élete

Édesapja és nagyapja is neves bandák prímásai voltak. Erdélyi Náci tanult zenész volt, aki zenekara élén és a komolyzenei hangversenyeken egyaránt remekelt szólistaként. Ő gondoskodott Dankó Pista neveltetéséről, mikor az az édesapját elvesztette. Gárdonyi Géza és Mikszáth Kálmán is barátjának tudhatta. 1883-ban Ferenc József király és császár őfelsége Szegedre látogatott a színház átadása ügyében, ekkor őfelségét Erdélyi Náci zenekara szórakoztatja halpaprikásos ebédjénél. Az uralkodónak megtetszett az elegáns cigányprímás muzsikája, megszólította és kedélyes beszélgetésbe kezdett vele. Külföldi vendégszereplései során is nagy sikert aratott, 1886-tól zenekarával 4 évig Amerikában tartózkodott, fellépett a New York-i Éden Színházban is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése