Az első nagykárolyi cigányzenészekről - bandákról és zenés megnyilvánulásokról Eble Gábor történész, a gróf Károlyi család gazdasági és politikai életének tanulmányozója közöl néhány adatot. A család kulturális életének ismertetése során kihangsúlyozza, hogy a Károlyi uradalomban, akárcsak az ország más főnemeseinek udvarában, egy-egy fontosabb családi esemény, házasság, keresztelő vagy fejedelmi látogatás alkalmával, nagy pompával előkészített vigadalmakat rendeztek. Napestig szóltak a töröksípok, harsogtak a kürtök, trombiták, peregtek a dobok. A világi zenével egybekötött vigadalmak mellett az egyházi ünnepekkor a Károlyiak sem akartak lemaradni, és látványos zenei apparátust vonultattak fel.
Az 1700-as évek közepén a verbunkos, majd a magyaros zene térhódításával a Károlyi grófok otthonában meghonosodott a magyar nóta és a cigányzene. ASZTALOS György, Nagykároly város krónikása a város zenei múltjával kapcsolatban egy 1845-beli nagy mulatságról, mint pazar fényű, pompás fogadtatásról így ír: „a magyar sátorban magyar zene mellett rózsás piros arcú magyar lányok, ízléses magyar öltözetben lejtették a ropogós csárdást..." Egy másik, ugyancsak 1845-ös ünnepségen Halassy Béla és Olcsvári Lilla színészek kék-magyar zsinóros öltözetben és kékselyem ruhában mutatták be a magyar csárdást. Ezeken az ünnepségeken a talpalávalót a helybeli cigányzenészek húzták.
A prímások és a jobb zenészek a Károlyi grófok támogatását élvezték. Állandó lakásuk és javadalmazásuk volt. Ezeknek az előnyöknek köszönhetően Nagykárolyban országszerte híres cigányzenész generációk születtek, akik a magyar művelődés történetében kiemelkedő szerepet töltöttek be.
Kövessük a legismertebbeknek az életútját, pályájuk fontosabb mozzanatait.
Martinovics Péter az első olyan cigánymuzsikus, akinek saját szerzeménye megmaradt az utókor számára. Születési évét nem ismerjük, 1858-ban halt meg. Uradalmi prímás volt az 1830-as években. A Szatmári nóta című szerzeményével tűnt ki. Zenei fejlődését sokban elősegítette jó barátja, Kirch (Nepomuk) János helybeli zenetanár, aki Martinovics több szerzeményét átírta zongorára. Maga is komponált dalokat és tevékenyen előmozdította Nagykároly zenei életét, kultúráját.
Nagykárolyban született Gaál József (1811-1866), A peleskei nótárius című népies bohózat szerzője. Az ő érdeme volt, hogy a német tündérbohózatok helyére magyar vonatkozású népszínművek kerültek a magyar színpadokra. Nótaszerző is volt. Ő írta a Mi füstölög ott a síkon távolban? című közismert nóta szövegét, amelyet Egressy Béni zenésített meg.
Fátyol Károly (1830-1888), a még ma is élő, jónevű zenész-generáció első képviselője; gordonkás, akinek technikáját egy ország csodálta. Kivételes zenei tehetségét Újfalusi György szatmári földbirtokos fedezte fel és népszerűsítette. Fejlődését elősegítette két barátja, zenész kortársa: Mosonyi Mihály és Ábrányi Kornél. Mosonyi még darabot is komponált „Fátyol modorában". A kompozíció felkeltette még Wagner figyelmét is: Ábrányinak küldött levelében elismeréssel méltatja a Fátyol-féle technikát. A Fátyol család anyagi helyzete annyira jó volt, hogy fiát, Lajost taníttatni tudta a debreceni zenedében. Fátyol Lajosból jó nevű zenekarvezető lett. A Nagykároly környéki zenészekből verbuvált bandájával több európai turnén vett részt.
Nagykárolyban született az akkori idők leghíresebb prímása, Bunkó Vince (1845-1912). Apja az uradalom bandájának prímása volt. Gróf Károlyi György annyira szerette, hogy amikor megszületett a prímás Vince nevű fia, elvállalta a keresztapaságát. Évek múlva a család átköltözött Egerbe, ahol már kamaszgyerek korában nagybátyja. Bunkó Ferenc zenekarába került. 1872-ben visszatért Károlyba, és önálló zenekart alapított. Muzsikáltak Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Londonban, Brüsszelben. Hallgatta zenéjüket a walesi herceg, Bismarck kancellár, Rudolf trónörökös. Amikor megpihenni hazatért, a nagykárolyi Magyar Király vendéglő volt az otthona. Élete végéig tisztelet övezte. Verbunkos című szerzeményét napjainkban is műsoron tartják.
A közeli Tasnádon született id. Koczé Antal (1872-1926). Pályafutása Nagykárolyból, Bunkó Vince zenekarából indult el. Állomásai: Dés, Kolozsvár, majd Párizs, Bécs, Berlin és végül Budapest. Fia, ifj. Koczé Antal még atyjánál is fényesebb prímási pályát futott be.
A múlt század 80-as éveitől kezdve Nagykárolyban a Magyar Király vendéglő és kávéház lett a magyar nóta fellegvára. Itt találkoztak a megye zenekedvelői, zeneszerzői, és itt hallgathatták meg az akkori híres prímások vendégjátékát: Dajna Balogh Bandit, Berki Lakatos Bélát, Murka Gáspárt, Rácz Karcsit és alkalomadtán a több napig mulatozó Fráter Lorándot, barátját, Erőss Bélát, aki a Nagykárolyi szép napok című dallal hagyott maga után emléket. Állandó vendége volt a kávéháznak több népszínmű és dal szerzője, a város kultúréletének fő mozgatója, Dóczy József.
Egy-egy ünnep alkalmával díszbe öltözött a vendéglő. így többek között 1899. szeptember 24-én a két Petőfi Sándor-emléktábla leleplezésének díszebédjén Fátyol János zenekara zsinóros magyar ruhában feszített, míg 1908. augusztus 28-án a Kossuth-szobor leleplezésének díszvacsoráján Fátyol József zenekara kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy eljátssza a himnuszt.
Éveken át beszédtéma volt egy kávéházi esemény, amely Dóczy Józseffel esett meg. Dóczy József pénzügyigazgatósági tisztviselő volt Nagykárolyban. Aktívan részt vett a város kulturális életében, az ünnepségek megszervezésében. Verseket írt, nótaszövegeket és dalokat is szerkesztett. Első nótaszövegéhez nem talált megfelelő dallamszerzőt, így maga próbálkozott a kottaszerzéssel. Amikor elbírálásra felkérte a vendéglő prímását, Rácz Karcsit, az lesújtó véleménnyel adta vissza a szerzeményt. A következő napokban egy újabb nótával állt elő, de azzal a füllentessél, hogy ez Dankó Pista egyik legújabb szerzeménye. A prímás először végigpengette a melódiát, majd a bandával is elpróbálta. „Ez már nóta!" - hümmögött hozzá. „Mégpedig nagy nóta! Nem is tud már jó nótát írni, csak Dankó Pista!" A turpisság csak hetek múlva derült ki, de addig a nóta már ismert lett muzsikus berkekben. A sikeres kezdetet sikeres folytatás követte, szép sorjában közel kétszáz szerzeménnyel, amelyeknek szövegét is többnyire maga írta. Napjainkban a rádióban sokszor felcsendül: A kanyargó Tisza partján.... Daru madár útnak indul..., De magas a honvéd kaszárnya... és a többi Dóczy-nóta.
Az 1920-as impériumváltozás a cigányzenét végképp háttérbe szorította. Az ismertebb zenészek átmentek Debrecenbe, az Arany Bikába, vagy kisebb csoportokra szétoszolva a helybeli, látogatottabb kocsmákhoz szegődtek. A Magyar Király kávéházból Román Király, a Gaál József Színházból Carmen Sylva mozi lett. A háborút követő 20-as, 30-as évek gazdasági terhei nem kedveztek a kávéházi kultúrának. A hétvégi mulatságok, a sírva vigadások a nagykárolyi szőlőbe tevődtek át.
Ezekben a nehéz években a Kölcsey-kör és a Polgári Olvasókör vezetői egy-egy zenés összejövetel szervezésével próbálták fenntartani a kulturált magyar nótahagyományt. Éveken át Balogh Imre aranyérmes prímás zenekara tartotta a reménységet a csüggedő magyarságban.
1940-ben, a visszacsatolás évében újra bizakodó volt a hangulat. Megint feltűnt egy-egy kiemelkedő prímás egyéniség. Ekkor jelentkezett Fátyol Elemér, aki egyéni művészetével a későbbi, az 1960-1970-es évek amatőr színjátszása zenés darabjainak illusztris képviselője lett.
A szocialista kultúra a cigányzenét, a magyar nótát kispolgári csökevényként kezelte, a zenészeket munkakerülőknek nyilvánította. Még a kisebb bandákat is feloszlatták. A szövetkezetekbe tömörített vendéglátó egységek létrehozásával rövidesen felismerték, hogy egy jó zenekar növeli a bevételt. így született meg a főtéren a Központi Vendéglő, amelyet Lomcsos Lajos zenekara rövid idő alatt látogatottá és népszerűvé emelt. Lomcsos csupán néhány évig vezette a zenekart, mert meghívták az időközben megalakult Szatmári Filharmóniához.
A helybeli zenekar vezetését Fátyol Rudi vette át, de őt is elhódította a Fi/harmónia. Az ismert prímás pályafutását fia követte, de jóval magasabb fokon, főiskolai végzettséggel. Jelenleg Fátyol Rudolf hegedűművész a Szatmári Filharmónia igazgatója. Az 1970-80-as években Dankó Begye Feri volt a zenekar prímása. Ő volt a nagykárolyi ismert prímások utolsó képviselője. Zenekarában vezető szerepet töltött be a harmonikás Fátyol Zoli. Az ő fia, ifj. Fátyol Zoltán klarinétos, a jelenlegi központi Bukarest Vendéglő zenekarának vezetője.
A beat és az új stílusú tánczene térhódításával Nagykárolyban is lezárult a cigányzenekarok dicsőséges kora, de a magyar nóta maradt, és a szőlőben Fátyol Dezső jó érzékkel tudja, hogy hova érdemes betérni.
A nagykárolyi zenészek nemcsak a múltban csillogtatták tudásukat külföldön is, hanem mai képviselőik is járják a világot. Ruha István világhírű hegedűművész minden évben hazajön szülővárosába megpihenni baráti körben. Fátyol Károly trombitaművész a Freiburgi Filharmónia tagjaként, míg Murgu Dorel hegedűművész a Nyíregyházi Filharmonikusok karmestereként gyümölcsözteti tudását.
Az 1970-80-as években lezárult ugyan a klasszikus kávéházi zene korszaka, de felvirágzott egy új stílus, az elektronikus hangszerekre komponált zene időszaka. Néhány év alatt országos hírű zenekarrá nőtte ki magát a Castelani (Kastélylakok) Együttes Karácsonyi Károly zenetanár irányítása alatt. Ezzel egy időben csiszolódott és fejlődött nemzetközi hírnevűvé a Deák Endre zenetanár által vezetett Régizene Együttes. Figyelemre méltó, hogy mindkét zenekarnak biztató utánpótlás áll a háta mögött. De ez már egy új fejezet Nagykároly zenei életében.
Forrás:http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2009/ciganyok/Cigany_neprajzi_tanulmanyok_2002/pages/003_benedek_zoltan.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése