olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. szeptember 22., szerda







I. Szemesi Nótás Találkozó

Balatonszemes, 2010. szeptember 18. szombat, 13 óra
Latinovits Zoltán Művelődési Ház színházterme.
( Szabadság u. 1. )
Műsorvezető: Hosszú Csilla
- Ünnepi megnyitó: Róka László – a balatonszemesi Latinovits Zoltán Művélődési Ház igazgatója
- Köszöntés: Pörneki Anikó - énekművész, a verseny szervezője.
- Konf: Műsorvezető: A színpadon a Bihari Cigányzenekar Debrecenből ( a Zenekar elfoglalja helyét a színpadon).
a zenekar bemutatása:
A Bihari Cigányzenekar 2005 - ben alakult Debrecenben. Az együttes tagjai a fiatalabb korosztályt képviselő tehetséges, tanult, aktív zenészek. A zenekari tagok egy része a Hajdú Biharból elszármazott, valamint a jelenleg is ott élő muzsikusokból áll. Együttesként szerepelnek, mert a zenekar létszáma már a megalakuláskor 14 főt számlált.
2006-tól a zenekar átalakult Kulturális Egyesületté, hiszen csatlakoztak az egyesülethez magyar nóta énekesek, és népi táncosok is. A zenészek majd minden tagja a Rajkó zenekar tagja volt.
A Bihari Cigányzenekar immár Kulturális Egyesületként több mint 100 műsorban szerepelt Magyarországon és külföldön egyaránt. Bihari együttes lévén, természetesen évente több alkalommal szerepel a zenekar Debrecenben, Hajdúszoboszlón. Külföldi fellépéseik közül néhányat említve a zenekar fellépett a Csángó bálon Erdélyben, és számos meghívásnak tettek eleget Németországban és Svájcban, éltetve a magyar nótát és a cigányzenét nagy sikerrel. Sajnos itthon szülőhazánkban nincs értékelve kellőképpen e műfaj, ennek ellenére a Bihari Cigányzenekar arra törekszik, hogy hagyományt teremtve megtartsa, és átadja a közönségnek a cigányzene és a magyar nóta szebbnél szebb dalait.
A zenekar felállása : 5 fős a zenekar, de több alkalommal lépnek fel a 15 tagú zenekarral is.
Az együttesnek több prímása és szólistája van. A nótaversenyen Mátyás Tibor prímás segíti majd az énekeseket. A jelenlegi brácsás, Dániel Róbert is a prímások között van. az együttesben.
A zenekar Köszönettel veszi a meghívásokat és örömmel tesznek eleget minden felkérésnek.

A versenyen a zenekar tagjai:
- prímás: Mátyás Tibor
- brácsás: Dániel Róbert
- cimbalmos: Dániel Béla
- klarinétos: Ungri Ferenc
- nagybőgős: Rácz Béla



A zsűri tagjai:
- a zsűri elnöke: Nógrádi Tóth István – dalénekes, a budapesti Magyarnóta Szövetség Elnöke,
a zsűri további tagjai:
- Turbucz Ildikó – zenetanár,
- Pörneki Anikó – énekművész, magánének tanár, a Bel Canto Művészeti Egyesület elnöke és művészeti vezetője
- Bognár Gyula – zeneszerző, előadóművész,
2010 - ARTISJUS Díjas zeneszerző, – Az Év Nótaszerzője


Díjazások:

- A Magyarnóta stílusos előadása: I., II., III., helyezés
- A legszebb hangú énekes - Balatonszemes község különdíja
- Az érthető szövegmondásért - a Latinovits Zoltán Művelődési Ház különdíja
- Leghangulatosabb előadásmódért különdíj - a Magyarnóta Szövetség különdíja
- Stílusos megjelenésért, öltözetért különdíj
- Közönségdíj
- A zsűri különdíja




Támogatók:
- Balatonszemes Község Önkormányzata, Takács József - polgármester
- Latinovits Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár, Róka László – igazgató
- Magyarnóta Szövetség – Budapest
- Szindbád Wellness Hotel – Kucserák Attila szállodaigazgató
- Kistücsök Étterem – Balatonszemes – Csapody Balázs – tulajdonos
- Napsugár Étterem – Balatonszemes – Bagdiné Margit
- Szedres ABC – Hegyi Árpád vállalkozó
- Bel Canto Művészeti Egyesület – Pörneki Anikó - elnök


A VERSENYZŐK NÉVSORA ÉS MŰSORA, A VERSENY SORRENDJE:


1. Ürögi Krisztina – Szólád,
- Hallgató: - Könnyek nélkül élni könnyebb ( a-moll)
- Csárdás: - Férjhez megyek anyám ( a-moll)

2. Krezinger Márton – Balatonföldvár,
- Hallgató: - Piros rózsák beszélgetnek ( g-moll)
- Csárdás: - Asztalomon badacsonyi ( c-moll)

3. Badacsonyi Mihály – Dombóvár,
- Hallgató: - Elmegyek az életedből ( c-moll)
- Csárdás: - Tegnap éjjel álmomban ( c-moll)

4. Bagyinka János - Békéscsaba,
- Hallgató: - Sirat engem az őszi szél ( c-moll)
- Csárdás: - Rózsa, rózsa, sárga rózsa ( c-moll)

5. Bakonyi László – Sümeg,
- Hallgató: - Álmodó Tisza part (d-moll)
- Csárdás: - Hajlik a rózsafa ( d-moll)

6. Balázs Anikó – Budapest,
- Hallgató: - Hajnal csillag ne ragyogjál ( g-moll)
- Csárdás: - Hervad már a virág ( g-moll)

( 7.Csellei Judit – Eger, ) – nem volt
- Hallgató: - Ahol az én bölcsőm ringott ( G)
- Csárdás: - Sárga a rigó, kerek a cipó ( G)

8. Égető Lászlóné – Tázlár,
- Hallgató: - Ez a föld a hazám ( Az estharang) (h-moll)
- Csárdás: - Kacskaringós bajusza van a rózsámnak ( a-moll)

9.Farkas Lászlóné – Nagycsepely,
- Hallgató: - Szerelem, meg a bor, meg a nóta ( F)
- Csárdás: - Tagadom, tagadom, tagadom, hogy valaha is jártam… (F)

10.Grényi Lászlóné – Szanda,
- Hallgató: - Ki tudja, hogy miért mennek el ily gyorsan az évek ( f-moll)
- Csárdás: - Szeretem a szeretőmet csudára ( F-dúr)

11.Hlavátsch László – Budapest,
- Hallgató: - Van egy ház a Tisza parton ( C-dúr)
- Csárdás: - János csárdás ( C-dúr)

12.Illés Erika – Ságvár,
- Hallgató: - Azt mondják, hogy szerencsém van ( a-moll)
- Csárdás: - Cudar ez a világ ( a-moll)

13.Krezinger Tibor – Balatonföldvár,
- Hallgató: - Volt egyszer egy koldus szegény ( g-moll)
- Csárdás: - Csitt csak rózsám ( C-dúr)

14.Látrányiné Béczi Éva – Siófok,
- Hallgató: - Erdő szélén nagy a zsivaly, lárma ( asz-moll)
- Csárdás: - Paprika, só ( asz-moll)

15.Miklósfai Horváth Zoltán – Magyarszentmiklós,
- Hallgató: - Orgonavirágos csendes az utcátok ( C )
- Csárdás: - Tuli, tuli, tulipános láda ( C )

16.Nagy Valéria – Nagykanizsa, Tel.: 06/30-901-77-15.
- Hallgató: - Van akit szeretek, van akit imádok ( Esz-dúr)
- Csárdás: - A csizmámon nincsen kéreg ( Esz-dúr)

17.Németh Tibor – Nagykanizsa,
- Hallgató: - Minden évben újra nyílnak ( c-moll)
- Csárdás: - Azért, hogy én szegény legény vagyok ( c-moll)

18.Némethné Lakatos Márta – Nagykanizsa,
- Hallgató: - Megszólalt a bolond szívem ( C)
- Csárdás: - Szerelemből sosem elég ( A)

19.Nyitrainé Zsók Mária – Balatonfüred,
- Hallgató: - Álmodó Tisza part ( c-moll)
- Csárdás: - Halkan pengesd ezt a nótát ( c-moll)

20.Nyíri János – Ozora,
- Hallgató: - Galambszívet örököltem ( G )
- Csárdás: - Mikor mentem hazafelé ( C)

21.Oláh Katalin – Pécel,
- Hallgató: - Nincs a földön ( c-moll)
- Csárdás: - Halljátok cigányok ( c-moll)

( 22.Ötvös Teri – Kecskemét,) – nem volt
- Hallgató: - Este ha lefekszik (G)
- Csárdás: - Kukorica csalán (a-moll)

( 23.Peresztegi Ferencné – Enying, ) - nem volt
- Hallgató: - Menj csak tovább az utadon ( A-dúr)
- Csárdás: - Úgy még sosem volt ( a-moll)

24.Sipos Izolda – Nyíregyháza,
- Hallgató: - Hargitai fecskemadár ( g-moll)
- Csárdás: - Országúton hosszú a jegenyesor ( g-moll)

25.Sramkó Mihály – Budapest,
- Hallgató: - Katicabogárka (c-moll)
- Csárdás: - Megy a kocsi ( C-dúr)

26.Szabó Piroska – Siófok,
- Hallgató: - Úgy néz fel a bűnös ember ( a-moll)
- Csárdás: - Nem vagyok én boldogságra teremtve ( a-moll)

27.Vajda Mária – Nagykanizsa,
- Hallgató: - Megsárgul a levél szeptembernek végén ( D)
- Csárdás: - A szeretőm baka vót ( D)

2 megjegyzés:

  1. Tisztelt szervezők, zenekar és énekesek!
    Én is ott voltam az előadáson, nagyon színvonalas volt a műsor, jó énekesek voltak. Én, nem úgy hallgattam mint a zsűri. nekem mind, egytől egyig nagyon szép volt.Itt, mindenkinek egyránt csak gratulálni lehet. Egy magyar ember

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt Szabó Piroska szerkesztő Asszony!

    Nagyon várom a nótástalálkozó felvételét, biztosan nem én vagyok egyedül. Nagyon szeretem az újságot.
    Egy hejen olvashatok is, színvonalas írást, és szép zenéket is hallgathatok. Írjon sokat, mutasson sok szép zenét, nótát.

    Kovács Mária Alsótekeres

    VálaszTörlés