olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. október 24., vasárnap

A Rajkó Zenekar







A Rajkó Zenekar a Cinka Panna Roma esten.


A Rajkó Zenekart 1952-ben alapította Szigeti Pál Igazgató és Farkas Gyula.

A zenekar fiatal cigány muzsikusok együttese, az alapítás óta folyamatosan működik.
Művészetük az állandó megújulás,fiatalság és tehetség kibontakoztatásában rejlik.
Tagjai, az évszázados múltra visszatekintő híres cigányzenész-dinasztiák ősi zenei tehetségét és hagyományait őrzik.

Előadásaikon -a műsor jellegétől függően-egyaránt hallhatók a cigányzene, a népzene,operett és a klasszikus zeneirodalom legsikeresebb művei.

Részben,ennek a színes ,egyedi repertoárnak köszönheti sikereit világszerte a Rajkó Zenekar.

Az utóbbi évtizedek híres cigányzenészei többnyire a Rajkó Zenekarban nevelkedtek és kezdték pályafutásukat Farkas Gyula irányítása alatt,mint pl. Berki László,Lendvai Csócsi József,Lendvai Csócsi Jenő,Berki Béla, id. Suki András,Puka Károly prímások.

1 megjegyzés:

  1. Szabó Piroska!
    Nagyon nagy Tisztelettel adózom Önnek ezért a sok munkáért, amit a cigányzene fennmaradásáért és a cigányzenészek helyzetéért próbál tenni. Azonban, nagyon gusztustalan amit feltételezve, hogy éppen a zenészek? arra használják a lapot, hogy egymásra köpködjenek. Nem sok hálát várhat tőlük ezek szerint!?
    Nem lehetne kiszűrni valahogy az olyan bejegyzéseket, amelyek ben egymást akarják bemocskolni?
    Tisztelettel egy mohácsi olvasója.
    ui: nagyon szép a válogatás, rendszeresen hallgatom.

    VálaszTörlés