olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. október 10., vasárnap



A Balaton Koncert Cigányzenekar:11 tagú koncertzenekar.


Élén Látó Imre prímás a zenekar művészeti vezetője.
Ifjú szólistáink(hegedű) Lakatos Vivien(17éves)
Ifj. Farkas Sándor (21éves) igen tehetséges fiatalok.

Vállalunk nagyszínpadi koncert előadást
magyar nóta műsort,
magyar nóta énekesek kísérését felkérés alapján.
Céges rendezvények, lakodalmak, családi, baráti összejövetelek zene szolgáltatását.
A zenekar igény és lehetőség szerint kisebb létszámmal is rendelkezésre áll.

Elérhetőség:E-mail: szabopiroska53@freemail.hu

Telefon:+36308123574,+36202681824

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése