olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2011. szeptember 14., szerda

"Boldogságunk romák és nem romák együttműködésen múlik"


Magyarország csak akkor lesz újra erős és boldogabb hely, ha a roma-nem roma együttműködés magától értetődővé válik - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten a keresztény roma szakkollégiumi hálózat tanévnyitó ünnepségén.


Meg kell érteni, hogy a fejlődés záloga az, "ha úgy tekintünk egymásra, mint ugyanannak a közösségnek, a nemzetnek a tagjaira" - fogalmazott az államtitkár. Az embereknek meg kell tanulniuk, "mit is jelent saját cigányságunk kultúrában, habitusban, élethelyzetekben", és "ebben felfedezni, mit jelent a magyarságunk" - tette hozzá. Az államtitkár kiemelte: a roma kollégisták az ország számára befektetésnek minősülnek, kollégiumi képzésükre a kormány csaknem százmillió forintot költött. Amit a roma fiatalok kapnak az egyházaktól, "az szeretetből történik", és ezt nekik azzal kell viszonozniuk, hogy az emberek közötti jó szándékot tolmácsolják - fogalmazott.

Mint mondta a keresztényeknek a társadalomban szövetségeseknek kell lenniük, "nekik ez kötelező", de az is fontos, hogy legyenek a cigányok közül, "akik elfogadják a kinyújtott kezet". Ennek elérése érdekében a jövő magyar roma értelmiségére számítanak - tette hozzá.
Forrai Tamás jezsuita provinciális, a keresztény roma szakkollégiumi hálózat elnöke arról beszélt, hogy ezzel az intézménnyel az egyházak "közös célt vállaltak fel". Utalt arra, hogy Magyarországon húsz éve van jezsuita szakkollégium, ez idő alatt "a hit és az igazságosság továbbadását" tekintették a legfontosabbnak. A diplomás volt szakkollégisták pedig kompetens értelmiségiként, elkötelezettként segíthetnek a társadalmi megbékélés munkájában - mondta.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kifejezésre juttatta: az egyházak felelőssége is, hogy "a cigány emberek érezzék magukat jobban egy-egy egyházi közösségben". Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke utalt Jézus utolsó, missziói parancsára, hogy a tanítványoknak el kellett vinniük az evangéliumot a világ minden tájára, és tanítaniuk is kellett az embereket. Mint mondta, ez "a hálózat nem egyszerűen összefogás, hanem Isten parancsának való engedelmeskedés".

(MTI-fidesz.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése