olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. július 19., hétfő

A Balaton Koncert Cigányzenekar eszmeisége

Azt gondolom, hogy a bemutatkozó cikkben vázolt nehéz helyzetben összefogásra lenne szükség, mert nem biztos, hogy 57 évesen,egyedül akarok lenni az élharcosa a kezdeményezésnek.
Mégis, szerettem volna kipróbálni magamat.
Producerként tán én voltam az első , aki Magyarországon magán kezdeményezéssel cigányzenekari koncertekben gondolkodott.
Azt gondolva, hogy ebben a nehéz helyzetben, pénzügyi problémák ellenére létrehozni egy nagy színpadi produkciót-nagy kihívás.Bár nagyon magas a mérce, igyekszünk eljutni egy olyan színvonalra, amely kiállja az idő próbáját.
Művészi igényességgel megvalósított színpadot kívántam létrehozni.
Úgy gondolom, ebben az a jó, hogy egyenrangúnak tekinti a közönséget.
Egy bizonyos szint felett mindegy, milyen műveket mutat be a zenekar,ha azt a legnagyobb tisztességgel és alázattal teszik, a legjobb tudásukat nyújtva. Ez feltétel!
Aztán, majd eldönti a közönség és egyéb körülmények,hová lehet eljutni ezzel.
Vagyis, egyfajta közönségnevelésre törekszünk, először elcsábítjuk, majd remélhetően létszámuk megsokszorozódik.

-Először meg kell ízlelnünk egymást.A színpadnak három pillére van:a közönség, a művészek és a mecenatúra. Ha bármelyikkel baj van, nem működik.Ha a zenészek rosszak, nem jön be a közönség.Ha mi jók vagyunk, de a közönséget ez nem érdekli,akkor sem működik.Ezt a hármat kell elsősorban összehangolnunk.Az első másfél évben, másutt már jjól és sikerrel előadott műveket szeretnénk bemutatni, s amikor azok révén összeáll egy erős közönség,akkor a második vagy harmadik évben finoman lehet szélesíteni a skálát.
Most, a Balaton Koncert cigányzenekar helyzetében ez több, mint vakmerőség!

El akarjuk fogadtatni magunkat, hogy elhiggyék majd:amit kínálunk, jó.Már kialakuló félben van ilyen kapcsolat.
-Egyenlőre nagyon ráfizetéses,nem lehet olyan jegyárakat kérni, hogy egy előadás
behozza a saját árát.
Nem mondanám, hogy silány társaságunk van, ki fog derülni, hogy ki mire képes -egy erős művészeti vezetővel.Azt, már ma is látni lehet, hogy a zenekart alkalmasint meg kell erősíteni.
A puding próbája az evés.

A cél mindig az, hogy előadásaink ünnepet teremtsenek.Ha egy koncert nem ünnep, akkor elveszítette méltóságát.
Azt szeretnénk megvalósítani,hogy aki egyszer betér, visszavágyjon előadásainkra.Mert az ünnepeket az ember szereti.Az, amit mi szeretnénk megvalósítani,a lehető legprogresszívabb.Mindig az értékmegőrző,ünnepeket teremtő-varázsló előadás az etalon,s mi ehhez szeretnénk mérni magunkat.

Kedves zenésztársak,csapattagok-van egy feladatunk, elindultunk az úton.

Tisztelettel barátsággal:Szabó Piroska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése