olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. augusztus 16., hétfő

Kedves olvasóink!

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

A Cigányzenész Szabó Piroska Lapja:azért kelt életre, mert a cigányzenészek orgánumának , szócsövének szánom.
Azon fáradozom, hogy a cigányzenészeknek és főleg az új nemzedéknek olvasókat toborozzak és társadalmi hátteret építsek ki.
Olyan közösségre gondolok, amely ismeretekben állandóan gyarapszik, amelynek látóköre folyamatosan tágul és fogalmai fokozatosan tisztázódnak, de amelynek tagjai között az együvé tartozás és a közös sorsvállalás érzete is kifejeződik.
A "nemzedékegyöntetűségre" a cigányzenének azért van szüksége, hogy szebbet és nagyobbat nőhessen, de szüksége van az értő és a gondolatokat visszhangozó olvasótábornak is, hogy biztos tájékozódási pontokat kapjon.
A cigányzenészek és az új olvasóközönség közötti mind szorosabb kapcsolat kiépítése fő feladatom egyike.
Hiszek abban, hogy a lap működése nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a tanult emberek körében is a korábbinál nagyobb vonzerőt gyakoroljon a cigányzenés műfaj.

Gyorsan és közvetlenül tudósítanék a zenekarokat érintő napi eseményekről, s ez módot ad arra is, hogy a zenekarok, vagy a "képzőkből" éppen kikerült fiatalok kisebb terjedelmű bemutatkozó anyagaikkal közlési lehetőséghez jussanak.

Emellett egy ankétot szeretnék szervezni, ahol interjúk formájában arra kérném a zenekarok legkiválóbb képviselőit, mondják meg, milyen művészetpolitikai reformokat tartanak elsőrendűen fontosnak.

Tárjuk fel a cigányzenészek sebeit és erejét!
Hozzuk napvilágra az értékeket, de a bajok gyökereit is:tudatosítsuk, amit eddig csak aggódásaikból ismertünk,

Mit jelent cigányzenésznek lenni ma?
Mit jelent háromezer zenész cigány szabadideje?
Ehhez, egyetlen reformra van szükségük, a szabadságra, hogy őszintén a szemükbe mondhassák a bajokat azoknak, akik segíteni akarnak.

Egy Cigányzenészek Művészeti Kollégiuma Intézményének megteremtésével, a szociográfiai érdeklődés felkeltésével, életkörülményeik felderítésével és e tárgykörbe tartozó fontos tanulmányok megjelenítésével lehet változást hozni ebben a kérdésben.Ily módon, bizonyságot téve arról, hogy a társadalomkutatás nem korlátozódhat csak a romákra:A zenészek ebből a kisebbségi programból ki lettek rekesztve.
A cigányzenészek körében is kell folytatni társadalomkutatást.
Nekik, nem voltak íróik, akik a szociális bajokat és a zenészek helyzetét ugyanolyan hévvel és meggyőző erővel tárták volna fel, mint a kisebbségi problémákat általában.(Torz értékrendű média hatások).
Dankó Pista volt abban a szerencsés helyzetben, hogy írók, újságírók vették pártfogásba és az Új Idők szerkesztősége adta ki szerzeményeit, felé fordítva az ország figyelmét.( Utolsó munkáját, amelyet San Remo-ban 1899-ben írt, 1900-ban küldte haza az Új Idők szerkesztőségének, amely lap megörökítette az utókor számára: Most van a nap lemenőben.

Kedves Zenész lányok és Urak.

A lehetőség adva van, kérem szóljanak hozzá, küldjék el bemutatkozó anyagaikat, a piroskas093@gmail.com címre.
A bejegyzés ,hozzászólás automatikusan erre a címre érkezik, azt nem kell külön küldeni.

Üdvözlettel,barátsággal:Szabó Piroska

3 megjegyzés:

  1. nagyon tehetséges a kislány, de a zenekar is magas színvonalú.egy soproni olvasó

    VálaszTörlés
  2. Mondja kedves Piroska!
    Nem fél, hogy baja esik, abból, hogy ilyen hangot üt meg? Komoly újságokban sem mernek így követelőzni.egy igényes olvasó

    VálaszTörlés
  3. Szégyen, hogy Magyarországon nem kell senkinek sem a cigányzene.bár-mely ország kultúráját szívesen fogadjuk,csak a sajátunk nem kell a mi kis népünknek.

    VálaszTörlés