olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2013. március 6., szerda

Kovács Apollónia szerepei Nagyváradon


 
 
 
 
 
 
Rate This

Kovács Apollónia 1949-1961 között a Nagyváradi Állami Színház tagja volt. Színésznőként több szerepet kapott,de az operett vagy a nóta szerepei voltak sikeresek.Nagyon szép nő volt Pollika(Polli) aki meghódította a nagyváradi férfiak szívét. Barca István fedezte fel és hozta Nagyváradra.1961-ben Magyarországra költözött és férjhez ment Grabócz zeneszerzőhöz és elindult el a világhírnév felé. Honnan ismerem ezeket az adatokat? Az egyik bejegyzésből :

Kovács Apollónia  (1926-2012) a magyar és cigány nóta királynője 1949 és 1961 között a nagyváradi Állami Színház tagja volt.Számos szerepben bemutatta a tehetségét,de legnagyobb sikereket az éneklésben aratta.Már az első szerepeiben a nagyváradi közönség szívébe zárta Pollikát , mert így becézték Nagyváradon.Kivételes hangjával meghódította a közönséget Nagyváradon és Erdélyben.Aki hallgatta őt nem tudja elfelejteni.A Nagyváradi Állami Színház sok helyen lépett fel és így Kovács Apollóniát sok helyen megismerték és megszerették.Azt mondták róla hogy nem felejtette el milyen szegény sorsból jött és mindenkin segített ,ha tudott.Az egyik beszámoló így hangzik:
A Nagyváradi Állami Színház fellépett a hegyközcsatári művelődésház átadásán hatalmas sikerrel.Mi történt az előadás után?”Éles tanító úrtól tudtam meg egykor azt is, hogy két hatalmas súlyos faláda érkezett a fellépését követően a községházához. Felajánlás volt ez részéről a falu amatőr színjátszó társulata javára, akik a Moliere: A fösvény c. darabját készültek épen előadni. Panaszolták a művésznőnek, hogy nem tudják honnan vesznek a darabhoz ruhákat, néhány napra megérkezett a két láda. Ez volt Kovács Apollónia.”Forrás : Facebook
Ez csak egy történet a sok közül Kovács Apollóniáról.Milyen volt a színházban? Jó volna megkérdezni azokat akik nézhették és hallhatták.Jó volna elolvasni a kritikákat is.A nemrég ketté vált Állami Színház magyar Szigligeti Ede Társulat honlapján található néhány régi fotó és az évadok összefoglalója.
Kovács Apollónia több neves nagyváradi színészekkel és színésznőkkel játszott együtt.Csak néhány név (ha érdekli, kattintson a névre) : Gulácsy Albert,Cseke Sándor,Halasi Gyula,Dukász Anna,Szögi Arany, Mogyoróssy Gyõzõ, Szokolay Zsuzsa,Rádai Imre, Mogyoróssy István, Gábor Katalin, Mátrai Rózsi,Bencze Ferenc,Solti Miklós, Belényi Ferenc,Papp Magda, Ferenczy Annamária,Ihász Aladár, Tóth Kovács Ilona,Révi Monosi Bea,stb.


http://youtu.be/Zy4MILoVSuE


 
 
Kovács Apollónia  (1926-2012) a magyar és cigány nóta királynője 1949 és 1961 között a nagyváradi Állami Színház tagja volt.Számos szerepben bemutatta a tehetségét,de legnagyobb sikereket az éneklésben aratta.Már az első szerepeiben a nagyváradi közönség szívébe zárta Pollikát , mert így becézték Nagyváradon.Kivételes hangjával meghódította a közönséget Nagyváradon és Erdélyben.Aki hallgatta őt nem tudja elfelejteni.A Nagyváradi Állami Színház sok helyen lépett fel és így Kovács Apollóniát sok helyen megismerték és megszerették.Azt mondták róla hogy nem felejtette el milyen szegény sorsból jött és mindenkin segített ,ha tudott.Az egyik beszámoló így hangzik: 
A Nagyváradi Állami Színház fellépett a hegyközcsatári művelődésház átadásán hatalmas sikerrel.Mi történt az előadás után?"Éles tanító úrtól tudtam meg egykor azt is, hogy két hatalmas súlyos faláda érkezett a fellépését követően a községházához. Felajánlás volt ez részéről a falu amatőr színjátszó társulata javára, akik a Moliere: A fösvény c. darabját készültek épen előadni. Panaszolták a művésznőnek, hogy nem tudják honnan vesznek a darabhoz ruhákat, néhány napra megérkezett a két láda. Ez volt Kovács Apollónia."Forrás : Facebook
Ez csak egy történet a sok közül Kovács Apollóniáról.Milyen volt a színházban? Jó volna megkérdezni azokat akik nézhették és hallhatták.Jó volna elolvasni a kritikákat is.A nemrég ketté vált Állami Színház magyar Szigligeti Ede Társulat honlapján található néhány régi fotó és az évadok összefoglalója.

 
 Kovács Apollónia több neves nagyváradi színészekkel és színésznőkkel játszott együtt.Csak néhány név (ha érdekli, kattintson a névre) : Gulácsy Albert,Cseke Sándor,Halasi Gyula,Dukász Anna,Szögi Arany, Mogyoróssy Gyõzõ, Szokolay Zsuzsa,Rádai Imre, Mogyoróssy István, Gábor Katalin,Mátrai Rózsi,Bencze Ferenc,Solti Miklós, Belényi Ferenc,Papp Magda, Ferenczy Annamária,Ihász Aladár, Tóth Kovács Ilona,Révi Monosi Bea,stb.
 

Kovács Apollónia
színművész

Születési helye, ideje: Vulkán, 1926. szeptember 20.
„1949–1961 között a Nagyváradi Állami Színházban játszott. 1961-tõl Budapesten él és magyar cigánydalokat ad elő. Nemcsak előadja, hanem gyűjti is a dalokat, illetve egyes dalokat ő fordított le magyar nyelvre.”

 

(In.: Magyar Színházművészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
Díjak

2007-ben a népi kultúra és népdalkincs ápolásáért, illetve előadóművésze elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése