olvsó

Kedves Olvasóink!

Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".

"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2010. június 1., kedd

A vállalkozás célja: A cigányzenekarok által igazi színpadi értéket létrehozni- üzletpolitikája: szociális és kulturális.
Széles közönségigényt kielégíteni,melynek értéke társadalmi tulajdonságában rejlik.
Manapság a cigányzenei kultúrának olyan összetett tevékenységek sorozatává kell válnia, amit összefogni nem kis feladat. A megváltozott környezethez a menedzsmentnek alkalmazkodnia kell, ha meg akar felelni az újszerű elvárásoknak. Ezt csak szemlélteti és strukturális átalakítással teheti meg, erre kényszeríti a támogatások reálértékének és a nézőszám csökkenésének ténye. Ma, a cigányzenész társadalom kiszámíthatatlan és fel nem dolgozható emberi reakcióknak van kitéve. A kultúrafinanszírozás területén igen rövid idő alatt az állam fokozatos kivonulásával -egyre nagyobb szerepet kapnak a civil kezdeményezések. Hazánkban a cigányzenei kultúra mindig is igen széles skálát ölelt fel és magas színvonalat képviselt azon ténynek köszönhetően , hogy Magyarország egyike a kiemelkedő tehetségű művészekkel bővelkedő európai országoknak.
a cigányzenei kultúra éppen ezért ,számomra elsőrendű feladat-és hazánk megítélésének szempontjából sem elhanyagolható.
Sajnos, nem tudjuk felvállalni ennek a kultúrának a finanszírozását olyan mértékben, mint ahogy azt a körülmények megkövetelnék, mégis egyfajta támaszt és ösztönző erőt jelenthet néhány zenekar fennmaradásához.
A vállalkozás gerincét a Balaton Koncert cigányzenekar adja, amely magához ölel majd több öt tagú zenekart, ezt régiós szinten kívánjuk megvalósítani.
Előkészületben van egy Somogy megyei zenekar alapítása Lakatos Sándor vezetésével majd ez régiós szintre növi ki magát, ennek a régiónak a vezetésével Bari Zsoltot /brácsa/ kívánom megbízni.
Szabó Piroska producer.



www.ciganyzenesz.szabopiroskalapja.blogspot.com

1 megjegyzés:

  1. A Cigányzenész című lap a cigányzenész társadalom fóruma szeretne lenni, attól függetlenül, hogy első helyen mindig a gerinc, a Balaton Koncert Cigányzenekar és további zenekarai szerepelnek, mert a lap alapítója és a BKCZ.producere ugyanaz a személy. Várom kedves leveleiket, amelyben helyzetükről, lehetőségeikről egy összefogás szerű párbeszédet tudunk nyitni,
    Elérhetőség:piroskas093@gmail.com

    Szabó Piroska

    VálaszTörlés