2011. január 27. Boross Lajos A 100 tagú Cigányzenekar örökös, tiszteletbeli főprímása január 7-én ünnepelte 86. születésnapját. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból összeállítással üdvözli a nagy múltú, élő zenészlegendát. Boross Lajos több filmben is dalra fakasztotta a kor legjobb énekeseit. A múlt század közepén Budapest legnevesebb kávéházaiban és éttermeiben játszott. Az 1950-ben megalakult Állami Népi Együttes vezető prímási posztjára kérik fel, kinevezését Kodály Zoltán is támogatta. 1985-ben a prímások királyává koronázzák, és az ugyanebben az évben megalakuló 100 tagú Cigányzenekar főprímása és alelnöke lesz. 1998-ban egészségi állapotára hivatkozva befejezi az aktív muzsikálást. Pályafutása során bejárta a világot, királyoknak, hercegeknek, elnököknek, miniszterelnököknek és sok világhírességnek játszott. 2006. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. Isten éltesse Boross Lajos bácsit! |
olvsó
Kedves Olvasóink!
Liszt Ferenc így szólt a"czigányokról".
"Ha Radicsot hallom, szinte eltűnik a valóságos környezet. Az erdők illata csap meg, a források csörgedező zenéje és egy szív mélabús vallomása, mely szenved és ujjong - szinte egy időben.
Nézetem szerint, ehhez a zenéhez nem szabad hozzányúlni. Sőt, óvni kell a hivatásosok kontársága ellen.
Ezért hát becsüljék meg jobban a cigányzenészeket, hogy ne legyenek többé egyszerű szórakoztatók, akikkel ünnepségeik hangulatát emelik, vagy pezsgőzés közben a fülükbe húzatnak!
Ez a zene igazán van olyan szép, mint az Önök csipkéi, vagy hímzései. Miért nem becsülik meg jobban, miért nem szeretik ugyanúgy?"

2012. október 12., péntek
86 éves a Prímások királya
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése